Viselet

viselet 01Az elmúlt hatvan év írásai mind azt sugallták, hogy a kalocsai népművészetet csak a gazdagon hímzett ruhadarabok képviselik. A téves megítélést valószínűleg az okozta, hogy az eddigi kutatók az egyes ruhadarabokat vizsgálták, s e metodikából adódóan óhatatlanul a hímzett ruhaféleségek kerültek előtérbe. Az egyes korosztályok, korcsoportok, társadalmi rétegek egész öltözeteit vizsgálva – különböző hétköznapi és ünnepi alkalmakkor – pontosan követhető a ruhadarabok bolti eredetű és hímzéses díszítése.

Bizonyos az, hogy a XIX. század utolsó harmadától a népviselet alapanyagai és díszítőelemei mind gyári termékek. A gyári készárukkal bőségesen díszített kalocsai viselet szerves folytatásaként alakult ki a hímzett népviselet, mely szintén nagy mennyiségben tartalmazott gyári készárukat. A hímzés kialakulása után a hímzett ruhadarabokat is magába foglaló viselet-együttesek a közfelfogással ellentétben a ruhatáraknak csak töredékét tették ki, arányuk egy adott személy korosztályától, gazdasági és társadalmi helyzetétől függött.
A XIX. század folyamán a hímzett viseletdarabokat inkább a szegényebb rétegek varrták és viselték, az 1930-as évekre a hímzett ruhaféléket a gazdagabb rétegek tudták megvarrni és megvarratni.
Ahogy a hímzett népviselet kialakulása után a különböző színeknek meghatározott jelentésük volt, ugyanúgy a gyári készáruknak is meghatározó a szerepük.
A korai kalocsai hímzések színét valószínűleg a gyári díszpertlik színei sugallták és határozták meg. A XX. század eleji első színes hímzések virágainak színére a pingálás és a bútorfestés mellett a gyári eredetű színes betétek gyakorolták a legnagyobb hatást.
A kalocsai népművészet minden egyes korszakában sok irányból érkeztek hatások. A belső hatásokat a különböző műfajok közötti motívumok, színek, technikák vándorlása jelentette. A külső hatások koronként kisebb-nagyobb intenzitással befolyásolták a népművészetet. Négy korszakban, más-más társadalmi réteg gyakorolt vagy próbált hatást gyakorolni rá. XIX. századi kialakulását iparosok, fönnmaradását és meggyökeresedését kereskedők motiválták. A XX. századi kiszínesedés időszakában kalocsai értelmiségi körök jelentették a legnagyobb hatást. A II. világháborút követően egészen napjainkig megfigyelhető budapesti hivatalnokok és néprajzkutatók sokirányú – sokszor értelmetlen – beavatkozása.
A népművészet változásai folyamatosan megjelentek a viseletdarabokon is. A változások viszont a népviselet konkrét tárgyiasulásában sohasem módosították a gyári termékek túlsúlyát. Változásokat csak abban az értelemben tapasztalhatunk, amennyiben a kereskedelem új termékeket közvetített, s azt is csak akkor, ha ezeket az új termékeket beépíthették a népviselet formavilágába, ha azok beleillettek az újítási folyamatokba.
A ruházat gyári eredetű díszítőelemei a rávalók: sík, csipke, betét, fűző, singlölés, díszpertli, selyömszalag és az egyéb rávalók. Ezek is megkülönböztettek korosztályokat, jelezték a gazdasági és társadalmi helyzetet.
A déli szállások lakossága Kalocsán szerezte be ruházatának minden darabját. A szállási boltok megnyitásával kétpólusúvá vált a beszerzés, majd a II. világháború után fokozatosan szétfeszült a hagyományos piackörzet. A kivetkőzéssel pedig fölbomlott a ruhák hagyományos öröklési rendje, így használt ruhákat is megvásároltak.
A kalocsai népművészet színvilága nagymértékben kötött, a hagyomány kismértékű változtatást sem tűr el. Minden motívum csak egyetlen jól meghatározott színben jelenhet meg. Ezek mellett kötött a sötét és világos színek közötti tónuskülönbség.
A XIX. század végén megjelent csónakos varrógépeket az 1920-as években kezdik lecserélni a hímzésre is alkalmas bobinos gépekre. A varrógépekkel négy új technika terjed, a riselin, az üresvarás, a madéra és a rátétes, melyeknek kitalálója a kalocsai Király Ilus. Ezen technikák kialakulását legnagyobb mértékben a gyári rávalók motiválták.

Free business joomla templates