Cikkek
Az aranygyűrű
Már több mint húsz éve történt, hogy a hartai honfoglalás kori temetőt feltártuk. Az ásatás végeztével megkértem Székely György kollégámat, hogy még utoljára nézzük át fémkereső műszerrel a területet. Sokáig csak újkori szögeket szedtünk össze, illetve a sírok szélén a rajzoláshoz használt szögeinket találtuk meg. Az egyik sír szélén megint jelzett a műszer. Gyuri meg is jegyezte, hogy „ez már megint egy itt hagyott szög lesz”. Nekiálltam a kaparóval, hogy kiszedjem, erre egy aranygyűrű bukkant elő a földből. Ha akkor nem szánjuk rá ezt a délutánt, ez a tárgy elveszett volna a kutatás számára.
Kustár Rozália
A dunapataji éremlelet
Egy nyári napon, Dunapatajon dolgoztunk egy építkezésen. A délelőtt folyamán árkot ástunk a vízvezeték fektetéshez ásóval. Éppen délre harangoztak, belevágtam az ásót az árok oldalába, erre egy edény fordult ki a földből tele zöld és ezüstszínben csillogó érmékkel. Az edényt korábban valamivel le is zárták, még látszott rajta valamilyen viaszszerű anyag. Fogtam a leletet és bevittem a helyi múzeumba Schill Tamáshoz, letettem az asztalára, hogy na ezt találtam. Megállapította, hogy ezek 17. századi ezüsttallérok.
Madarász László
A svéd tallér
Már régóta keresőzöm a múzeum számára, de eddig csak apróbb kincsekre, régi szegekre és pénzérmékre leltem. Aznap azonban úgy éreztem, hogy talán most végre megtalálhatom azt az igazi, régiségnek számító kincset. Felszereltem a fémkeresőmet, és elindultam a kijelölt területre. Az eszközöm hűségesen dolgozott, de az órák teltek, és semmi igazán értékeset nem találtam. Kezdtem kissé csüggedni, és azon gondolkoztam, hogy talán most nem lesz szerencsém. De a kincsvadászok tudják, hogy a türelem kulcsfontosságú, és úgy döntöttem, még egy utolsó területet megvizsgálok. Az ösztönöm nem hagyott alább, és ez a kitartás hozta meg a várt eredményt. Ahogy lassan haladtam, hirtelen elkapott a gépem egy erős jelet. Szinte már reflexből térdre ereszkedtem, elkezdtem ásni és megcsillant a kincs. Mikor kiemeltem a földből tudtam, hogy ez az érme nem csak egy egyszerű tárgy, hanem egy szelet történelem és egy életre szóló emlék arról a pillanatról, amikor megtaláltam. A fémkeresés minden alkalommal egy különleges kaland, de ez a pillanat örökre emlékezetes marad számomra.
Madácsi Dénes
A bronzkori öv
Egy tavaszi reggelen ismét Bátya határában keresőztem. Többször átnéztük már ezt a kis dombot, de eddig nem jártunk szerencsével, nem találtunk sem fém- sem cserépanyagot. Nemrég azonban altalajlazítóztak a területen, úgyhogy ismét próbálkoztam. A domb aljában azonnal jelzett a műszer és egy bronz karperec került elő nem nagy mélységből. Szisztematikusan sávról sávra jártam át a helyet és egyre több tárgy került ki a földből: tűk, karperecek, egy bronzból készült nagy tüske. Már éppen haza akartam indulni a zsákmánnyal, amikor ismét csipogott a fémkeresőm. Elkezdtem ásni. Kb. 40 cm mélységben egy helyről bronzlemezek kerültek elő a szántásból. Ahogy kicsit letisztítottam láttam, hogy díszítés is van rajtuk. Valószínűleg az altalajlazító szakította ki őket egyben valahonnan. Amikor bevittem a múzeumba a leleteket a régész nagyon megörült nekik, mert mint kiderült egy bronzkori öv összeillő darabjait találtam meg. Idén nyáron egy leletmentést is végeztek itt a múzeum munkatársai, amelynek során valószínűleg sikerült azonosítani azt a sírt, ahonnan ez előkerült.
Kristály István
A sármégyi corpus
2006-ban Sármégyen volt az első templomfeltárásom. Emlékszem egy szép nyári napon kék Trabantunkkal zötyögtünk be a földúton az ásatási területhez. A helyi munkaerőink már a lakókocsinknál vártak, ők kerékpárral közlekedtek. Az egyikük úgy félvállról az mondja:
„Ahogy jöttünk be az úton találtunk egy babát, rátettük a lakókocsi kerekére”.
Előveszem, a kezemben egy limoges-i Krisztus feküdt. Hát így került elő a sármégyi corpus.
Lantos Andrea
Bővebben: A sármégyi corpusAz egyetlen… Petőfi sírvers Kalocsán
ROMSICS IMRE – SZILÁGYI MÁRTON
AZ EGYETLEN…
PETŐFI SÍRVERS KALOCSÁN
KALOCSA 2023
A Petőfit kedvelő Szabó Ferenc, a kalocsai kereskedő
Szabó Ferenc (1801–1848) kalocsai kereskedő Pesten, az 1847. évi József-napi vásáron vette meg a Petőfi Sándor összes költeményei című kötetet. Az Emich Gusztáv Nemzeti Könyvkereskedés tulajdonosa a vásár napján, 1847. március 15-én jelentette meg a könyvet, bízva abban, hogy gyorsan eladja a kinyomott 3.000 példányt. Emich Gusztáv 500 forintért vette meg az egyszeri kiadás jogát. A kötet néhány hónap alatt elfogyott. A sikert látva, a nyár folyamán 1.500 forintért megvásárolta az örökös jogot, majd 1848. január 1-én a második kötetért fizetett 2.000 forintot. Ez volt Petőfi Sándor műveinek első gyűjteményes kiadása. Az addigi silány minőségű füzetek után az 1840-es évek magyar könyvkiadásának remekeként jelent meg nyolcadrét alakban, finom velin papírra nyomtatva. A 4+537+7 oldalas kötet elejére Petőfi acélmetszetű portréját nyomták, melyet Barabás Miklós rajza alapján Tyroler József metszett. Az első gyűjteményes kötetet Vörösmarty Mihálynak ajánlotta a költő: „Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a szerző által.”
Szabó Ferenc elsőként hozta Kalocsára Petőfi verses kötetét, amelyből nemcsak ő, hanem felesége, Bun Alojzia és lányai is megismerték és megszerették a költőt.
1. kép: Petőfi Sándor 1847-ben kiadott első gyűjteményes kötetének belső címoldala
Szabó Ferenc tragédiája
Szabó Ferenc a következő esztendőben is áruért ment a pesti tavaszi vásárra. A betyárok esetleges támadása elleni védekezéshez magával vitte puskáját. A szekéren zötykölődve tisztogatta a fegyvert, miközben az véletlenül elsült, és halálosan megsebesítette 1848. március 21-én. Halálakor érkezett meg a forradalom és az úrbéri törvények eltörlésének híre Kalocsára. Amíg a város népe az 1848. március 22-én csapravert 20 akó bor mellett ünnepelt, a Szabó-ház gyászba öltözött.
2. kép: Kalocsa város tanácsának határozata az úrbéri törvények eltörlésének megünnepléséről – 1848. március 22. (VKM Történeti dokumentációs gyűjtemény – 72.267.1.)
Szabóné Petőfi lakásán
Szabó Ferencné 1848 nyarán Pestre utazott, hogy szép sírkövet szerezzen. Eközben a gyászba borult özvegy – Petőfi csodálójaként – családja mély fájdalmának méltó megörökítésének céljával kereste föl a költőt, hogy megkérje férje sírversének megírására. Petőfi nem volt otthon. Szendrey Júlia hűvösen fogadta: „Férjem nem szokott sírverset írni, se megrendelésre verset írni.” – mondta. Szabóné nem nyugodott bele az elutasításba. Újra elment Petőfiékhez, olyankor, amikor a költőt is otthon találta. Petőfi szabadkozott és kijelentette, hogy kérjen tőle bármit, csak ezt az egyet ne. A kesergő asszony tovább esdekelt és zokogva kérte Petőfit. Az özvegy szépsége, sírása, bőkezűsége, esetleg egyszerre mindhárom megenyhítette a költőt, s megígérte, hogy másnap reggelre átadja a verset.
3. kép: Szendrey Júlia arcképe. Barabás Miklós 1848. évi rajza után metszette Walzel Ágost Frigyes
Reggel Petőfi átadta az időmértékes, distichonban írt hat soros verset a költőhöz méltó gondolatot és érzelmet kifejező szöveggel. Az özvegy nem lehetett megelégedve, valószínűleg nem értékelte a klasszikus versformát, ezért Petőfi egy hevenyészett, 4 soros, rímes sírverset is írt, ami csak a halál és kegyetlen következményének a bejelentése volt.
Mindkét verset rávésték a sírkeresztre.
4. kép: Szabó Ferenc sírköve Petőfi Sándor sírversével
A családi legendát Dr. Tímár Kálmán 1953-ban beadott irodalmi pályamunkájára hivatkozva, Bozsó Ferenc helytörténeti kutató kéziratai hagyományozták az utókorra.
5. kép: Bozsó Ferenc (1906–1978) városi főmérnök, helytörténeti kutató (VKM Történeti dokumentációs gyűjtemény – 2004.2.8.)
A sírvers
Míg búcsúztam családomtól,
Engem a’ halál utomba’ várt
Nőm s’ gyermekeimet meg nem kímélve
Kegyetlenül a’ zord Sírba Zárt.
Nyugodalom melly elszállottál a mi Szívünkből
Szállj-ide a sírnak drága lakója fölé
Életet és örömet adnánk a férj s az apának,
S e’ kőnél egyebet nem lehet adni neki.
Állni soká fog e’ kő, hamarább elporlik azonban,
Mint lelkünkben ama bánat, a’ mellyet okoz.
Az időmértékes vers kéziratát Szabó Ferenc leánya, Bakits Irma bemutatta a Vasárnapi Újságnak, ahol megállapították, hogy a kézírás valóban Petőfié. A hat soros szöveg 1882. május 7-én jelent meg az újságban. A család bizonyította, hogy a rímes verset is Petőfi Sándor írta, aminek kézirata az idők folyamán elkallódott. Mindezek ellenére csak az időmértékes vers került be az újságba, majd az 1882-ben megjelent Petőfi Sándor összes költeményei című kötetben.
6. kép: A Vasárnapi Újság 1882. május 7-i számának cikke Petőfi Sándor sírverséről
Az eltűnt sír fölkutatása
Szabó Ferenc sírverse a család Budapestre költözése után feledésbe merült. Megkeresését Szabó Ferenc dédunokája, Csopay Vilma budapesti tanárnő vetette föl, aki Horváth Géza kalocsai rajztanár egyetemi csoporttársához, Spányik Kornél festőművészhez ment férjhez. A házaspár a sírkő megkeresésének céljával utazott Kalocsára 1931 júliusának elején. A keresésben segítségükre volt Pista bácsi a temetőőr, Horváth Géza rajztanár és Schnabel Béla temetkezési vállalkozó. Hosszú keresgélés után akadtak rá a mélyen lesüllyedt, homlokára borult, vörös márgakőre. Az öreg temetőőr mély gödröt ásott a sírkő mellé, majd lemosta a rózsaszín követ, hogy láthatóvá váljék a gazdag sírfölirat. A plébániai hivatal ígéretet tett a sírkereszt kiemelésére és környezetének rendezésére. A Kalocsai Néplap 1931. július 11-én címlapján közölte a szenzációt: Petőfi egyetlen sírverse a kalocsai temetőben.
7. kép: Schnábel Béla kőfaragó mester (1887–1971) az 1910-es években (Fotó: Csincsák Endre, Kalocsa – Magántulajdon)
8. kép: A Kalocsai Néplap tudósítása a sírkő felkutatásáról – 1931. július 11.
Mostohán, láthatatlanul
A sírkő 1931-es föltalálása mentette meg Petőfi sírversét attól, hogy a régi kövek sorsára jutva eladják és lecsiszolják azt. Két évtizeddel később, 1951. május 21-én Laszczik Ernő, a Viski Károly Múzeum igazgatója kezdeményezte a sírkő műemlékké nyilvánítását a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjánál. Sürgette az erről szóló végzés megküldését a Városi Tanácsnak, nehogy a temetőrendezés során elkerüljön helyéről és megsemmisüljön az. Előterjesztésében az újságcikkben közölt szöveget tudta csak mellékelni, mert a plébánia ígérete ellenére nem emelte ki a sírt, ezért az időben csak a négy, rímes sor volt látható.
Laszczik Ernő többszöri sürgetését követően Ortutay Gyula a 13/1949. tvr-re hivatkozva védetté nyilvánította Szabó Ferenc sírját 1952. február 18-án. Felhívta a vb figyelmét arra, hogy a síremlék megőrzése, karbantartása és esetleges restaurálása a fenntartó tulajdonos kötelezettsége. A levél megérkezése után azonnal megkezdődtek a munkálatok. A vb kiemeltette, megtisztíttatta, kicsiszoltatta és aranyoztatta a sírkövet.
9. kép: Laszczik Ernő múzeumigazgató (1883–1958) (VKM F 25390 – Fotó: Madarász Dezső, Kalocsa)
1952 nyarán díszsírhelyre vitték át Szabó Ferenc sírkövét a ravatalozóval szembe, a főút Ny-i oldalára. A két sír közé beszorított kő egy egyszerű, beton sírhalmot kapott. Laszczik Ernő 1952. október 3-án egy utolsó kísérletet tett a sír megjelölésére, egy zománcozott táblát igényelt ezzel a felirattal: „Petőfi S. egyetlen sírverse.”
10. kép: Laszczik Ernő fölterjesztése
A tábla sosem készült el. A temetőben járók nem tudták milyen kincs mellett sétálnak el nap mint nap. Petőfi sírverse feledésbe merült, de fönnmaradt, hogy újjáéledhessen a költő születésének 200. évfordulóján.
Epilógus
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Petőfi 200 Emlékév finanszírozására a Nemzeti Kulturális Alap szervezeti keretében létrehozta a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiumot. A kiírt pályázat célja volt, hogy a közgyűjteményekben őrzött, addig feltáratlan, vagy kevésbé ismert forrásokat a szakemberek feldolgozzák, és széles körű hozzáférést biztosítsanak. A program kiemelt szerepet tulajdonított Petőfi és kora utóéletének, megjelenésének az emlékezetkultúrában.
A Kalocsai Települési Értéktár Bizottság 2021. október 21-én tárgyalta a Viski Károly Múzeum tervezetét, amely egy temetői és egy múzeumi elhelyezést terjesztett elő. A pályázat elsődleges céljához igazodva hozta meg a Bizottság a 8/2021. (X.21.) KTÉBH számú határozatát: „A Petőfi-sírverset tartalmazó Szabó Ferenc sírkövet kiemelik a temetőből és azt a Viski Károly Múzeum udvarán helyezik el.”
A Viski Károly Múzeum Kalocsa a 2021. november 8-án beadott pályázatával 4 millió forint támogatást nyert a Petőfi-sírvers emlékhelyének kiépítésére. A látványtervet Török Ferenc állította össze.
Szilágyi Márton: A Petőfinek tulajdonított kalocsai sírfelirat
A Sírvers címen ismert költemény kézirata nincs meg, s nincs olyan beszámoló vagy nincs olyan kiadása, amely azt bizonyítaná, hogy korábban látta volna egyetlen irodalomtörténész vagy más, hitelt érdemlő személy. A sírkő viszont ma is megvan. Előbb a kalocsai temetőben volt található. Jelenleg a kalocsai Viski Károly Múzeumban van, miután a Kalocsai Települési Értéktár Bizottság 2021. október 21-én megtárgyalta a Viski Károly Múzeum tervezetét, s meghozta a 8/2021. (X.21.) KTÉBH számú határozatát: „A Petőfi-sírverset tartalmazó Szabó Ferenc sírkövet kiemelik a temetőből és azt a Viski Károly Múzeum udvarán helyezik el.” 2022 novemberétől tehát a sírkő a múzeumban található, s 2023. március 15-én avatták föl a neki szentelt emlékhelyet. Köszönet a múzeum igazgatójának, Romsics Imrének.
A szöveg először megjelent: Petőfi mint sirversköltő, Vasárnapi Ujság, 29. évf. (1882), 19. sz. (május 7.), 299. Utána újra: Horváth V. Géza, Petőfi egyetlen sírverse a kalocsai temetőben, Kalocsai Néplap, 55. évf. (1931), 53. szám (július. 11.), 1. Ez a cikk újraközölve, stilárisan átformálva: M., Petőfi sírfelirata a kalocsai temetőben: Spányik Kornélné dédatyjának síremlékét ékesíti a világhírű magyar költő egyetlen sírverse, Nemzeti Újság, 13. évf. (1931), 156. szám (július 13.) 20.
Mindezek után a Havas Adolf gondozta, régi kritikai kiadásban (Petőfi Sándor összes művei, Végleges, teljes kiadás, Eredeti kéziratok és kiadások alapján rendezte, jegyzetekkel és variánsokkal kísérte Havas Adolf, I–VI. kötet, Bp., 1892–1896.) a vers a „Kihagyottak” fejezetben, de Petőfi műveként szerepelt (III. 560.).
Az 1950-es években elkezdett kritikai kiadás vonatkozó kötetében a vers a „Kétes hitelűek” között volt olvasható: Petőfi Sándor költeményei 3., s. a. r. Varjas Béla, Bp., Akadémiai, 1951 (Petőfi Sándor Összes Művei III.), 320.
A vers keletkezéstörténetét a Vasárnapi Ujság-béli, első közlés a következőképpen mondta el: „Özv. Szabó Ferenczné urhölgy elhunyt férjének emlékkövet akarván emelni, 1848 nyarán feljött Pestre tartózkodása helyéről, Kalocsáról, hogy szép sirkövet, de arra még szebb verset szerezzen. Mint Petőfi csodálója, elgondolta magában, hogy felkéri erre a nemzet dalosát.
A gyászba borult nő, ki csak a tavaszon veszté el férjét, ismeretlen létére is fölkereste Petőfit, és könyezve adta elő kérését. Petőfi szabadkozott, kijelentette, hogy kérjen tőle bármit, csak ezt az egyet ne. De a kesergő nő továbbra is esdekelt, zokogva kérte a költőt… s Petőfi hosszas vonakodás után bár, de beleegyezett. Másnapra készen lett a vers, még pedig Szabó Ferenczné leányának, Bakits Irma úrhölgynek állitása szerint kettő is. Ha az egyik nem felelne meg a gyászolók várakozásának, legyen kéznél a másik. Az itt közlöttet vésették a kőre; kéziratát a gyermeki kegyelet ereklye gyanánt őrzé meg; a másiknak azonban az idő folyamában nyoma veszett…” (uo.) A bizonyítás ehhez mindössze ennyi: „Az emlitett két urhölgy él, állitásukat mindenha készek igazolni, de a legjobb bizonyságot szolgáltatja maga a kézirat, mely kétségbevonhatatlanul a Petőfié.” (uo.)
A szövegközléshez nem járult sem szerkesztőségi közlés, amely érvelt volna a kézirat megtekintése s annak hitelessége mellett, sem fotómelléklet, tehát a kétségbevonhatatlan Petőfi-kézírást sincs módunk tanulmányozni. Az állítást gyöngíti, hogy a cikk szövege az özvegy lányát Bakits Irmának nevezi, a sírkőre került állítólagos Petőfi-vers előtti szöveg viszont így szól: „E sírkövet kedves emlékének örökítésére vigasztalhatatlan özvegye és leányai Mária Klementina és Vilhelmina hála jeléül emelték.” A harmadik leány létezéséről nem rendelkezünk adatokkal. A bizonyságul említett két hölgy tanúságtételéről éppúgy nincs semmi későbbi nyom, mint ahogy a történet maga sem tűnik koherensnek. A cikk szövegéből még csak az sem derült ki, hogy a sírkövet mikor állították föl.
A beállítás, hogy Petőfi megrendelésre sírverset író költő is lett volna, nem tűnik meggyőzőnek, különösen egy olyan esetben, amikor sem az elhunythoz, sem annak hozzátartozóihoz nem kötötte semmiféle kapcsolat. Arra volt példa, hogy Petőfi hozzá érzelmileg közel álló személyek halálára írt verset, igaz, nem sírfeliratot akkor sem (ilyen volt pl. a Rózsavölgyi halálára című vers). Ha a gyászolóhoz viszonyult érzelmileg, mint a Vörösmarty fia halálára írott vers esetében (Kis fiú halálára), szintén elképzelhető Petőfi ilyen közreműködése, bár ez utóbbi verse sem sírfelirat volt. Saját szülei sírjára sem írt sírverset. A Sírversnek nincs nyoma Petőfi versgyűjtő füzetében sem, pedig ő minden megírt s vállalt versét bemásolta ide is. A versgyűjtő füzeten kívüli, alkalmi költői működéséről pedig nincsen semmi nyomunk. Szemben például az ilyen jellegű verseket időnként vállaló Arany Jánossal vagy Vörösmarty Mihállyal.
Többet a szövegről nem is tudunk.
Az 1931-es, a Kalocsai Néplapban megjelent újságcikk azzal bővítette az információkat, hogy a sírban nyugvó Szabó Ferenc dédunokája, Spányik Kornélné Csopay Vilma fölkereste a temetőt, s azonosította a sírt, mert „családi feljegyzéseik szerint” azon Petőfi verse olvasható. A rokoni viszonyokról innen azt tudhatjuk meg, hogy Szabó lánya, Vilma volt az anyja Csopay Lászlónénak, aki Spányiknénak az édesanyja volt. Spányik Kornél (1858–1943), a férj festőművész volt. A cikkben a következő állítás is szerepel: „Spányikék bármikor rendelkezésre bocsájtják családi feljegyzéseiket, melyekkel igazolni tudják, hogy a Szabó Ferenc emlékének emelt sírkeresztre vésett vers Petőfi műve.” Ilyen típusú hitelesítésre azonban ekkor sem került sor. A cikknek a Nemzeti Újságban való újraközlése új elemeket nem tartalmazott.
A Havas Adolf-féle kritikai kiadás jegyzete (III. 690–691.) a Vasárnapi Ujság cikkét foglalta össze, a Kalocsai Néplap és a Nemzeti Újság írásáról nem is tudhatott, hiszen azok később jelentek meg. Az ötvenes évekbeli kritikai kiadás a következőképpen kommentálta a verset: „Petőfi egyetlen verse, melyet megrendelésre írt. Petőfi szerzőségéhez alig férhet kétség, de a vers szöveghűsége bizonytalan.” (PSÖM III. 363.)
Maga a sír már nincs meg a kalocsai temetőben, de a sírkövet megőrizték, s új helyre tették át. Szabó Ferenc kalocsai földbirtokos és kereskedő a síremlék szerint 1848. március 21-én hunyt el. Kb. 140 cm magas, szépen faragott, barokkos vörös márvány kőkereszten található a szöveg. A sírkő újabban, mielőtt a múzeumba átszállították volna, egy betonlapon állt (a sír helye: I. parcella, 1. sor, 7. sír). A két szomszédos sír keretét az áthelyezett sírhalom fedlapja mellé szorították. A sírkövet a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja 1952. február 18-án védetté nyilvánította, Laszczik Ernő múzeumigazgató kezdeményezésére.
Megjegyzendő, a síremléken olvasható szöveg nem azonos (mert bővebb), mint az első közlés alkalmával, a Vasárnapi Ujságban kiadott vers. A Kalocsai Néplap a bővebb változatot közölte a sírkő alapján. Nem világos, hogy miért ez az eltérés. Az özvegy birtokában lévő, állítólagos kézirat mást (kevesebbet) tartalmazott volna, mint ami a sírkőre került? Vagy egyszerűen csak tévedés történt a vers közlésekor? Erre a kézirat hiányában nincs válaszunk. Romsics Imre munkája a vers keletkezése kapcsán még közöl néhány, eredetét tekintve nem világosan meghatározható, nem adatolt, a családi és a lokális legendáriumból származó adalékot. Eszerint Szabó Ferenc megvásárolta Petőfi 1847-es kötetét, s nagy rajongója lett; feleségét Bun Alojziának hívták; Szabó 1848-ban a pesti tavaszi vásárra igyekezett, s a kocsin puskáját tisztogatta, s az ezen közben elsült, így halt meg március 21-én. Ez a három mozzanat részben egyéb adatok híján nem kérdőjelezhető meg, részben a kifejtés hézagossága miatt némi kétely azért hozzáfűzhető: mivel a pesti tavaszi vásár József-napkor volt (március 19.), a március 21-i halál legföljebb a visszaúton lenne elképzelhető az itt elmondott módon.
Összegezve: a történet bizonyos elemei kétségtelenül igazolhatóak, ám megítélésünk szerint maga az egész szituáció, a vers keletkezésének a leírása nem meggyőző, s így Petőfi állítólagos szerzősége is kérdéses. A sírkő ilyenformán sokkal inkább a Petőfi-kultusz lokális jelenségei közé illeszkedik be, s filológiailag nem bővíti az életművet.
A most készülő, lezárás előtti kritikai kiadásban, amelyet Kerényi Ferenc készített, s váratlan, 2008-as halála után Szilágyi Márton fejezett be, a Sírvers ennek megfelelően a „Petőfinek tulajdonított versek” között fog szerepelni.
Dr. Tímár Kálmán (1884–1960)
egyetemi magántanár, irodalomtörténész, helytörténeti kutató
(VKM Történeti dokumentációs gyűjtemény – 2004.1.255.)
KALOCSAI MÚZEUMI KISKÖNYVTÁR
Szerkeszti: Romsics Imre
9.
A bemutatóhely kiépítését támogatta:
Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium
Farkas Tibor kőfaragó
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft.
Szerkesztette: Romsics Imre
Lektorálta: Filus Erika
A címlapon Petőfi Sándor arcképe az 1847-ben megjelent első gyűjteményes kötetből. Barabás Miklós rajza alapján metszette Tyroler József.
A hátlapon Szabó Ferenc sírja a kalocsai temetőben (Fotó: Romsics Imre – 2010. május 10.)
ISBN 978-615-81642-3-8
ISSN 0230-7707
© 2023 Romsics Imre
© 2023 Szilágyi Márton
Kiadja a Viski Károly Múzeum
Felelős kiadó: Romsics Imre múzeumigazgató
Megjelent 1000 példányban, B/6 méretben 1,25 ív terjedelemben
Szedte és tördelte: Jelencsity-Szarvas Vivien, Mészáros Roland
A képek nyomdai előkészítője: Pressto-Direkt Bt., Kecskemét
Nyomta a PRINT 2000 Nyomda Kft., Kecskemét
Ügyvezető igazgató: Kovács András
A limoges-i bronzfigura
Kislány koromban Kalocsán sokat jártunk ki a zártkertünkbe, ahol édesanyámék zöldségeket termesztettek. Én nyolc, öcsém hat éves lehetett, amikor egy nap az öcsém egy pénzérmét és egy kis bronzfigurát talált a földben. Jó nővér módjára el is vettem tőle, hogy én játszhassak velük. Édesanyám észrevette és elvette tőlem ezt a kis bronztárgyat, öcsém sajnos a pénzérmét később elvesztette, eljátszotta. Édesanyám – Farkas Ilona - sokáig őrizte az aranyai között, nagy becsben tartotta ezt a kis tárgyat. 30 év elteltével adta vissza nekem, hogy őrizzem tovább.
Boda Zsuzsanna
„Kik szabadon éltek-haltak”
„Kik szabadon éltek-haltak”
1848-as séta kalocsai vonatkozásokkal, érdekességekkel
Március tizenötödikén emlékezzünk azokra, akik hajlandóak voltak tenni hazájukért és elérték, hogy Magyarország kilépjen végre a feudalizmus béklyóiból és a Habsburg Birodalmon belül jelentős önállósággal lépjen a fejlődés útjára. Bár küzdelmüket csak átmeneti siker koronázta – hiszen a bécsi udvarral szemben végül egy elkeseredett szabadságharc bontakozott ki – példájuk a hazafiság különleges és tiszteletet parancsoló megnyilvánulása volt.
A magasztos pillanatok mellett történtek megmosolyogtató események, apróságok, amik szerethetővé teszik az akkori szereplőket.
Induljanak el egy kellemes sétára, melynek során érdekes információkkal gazdagodva kereshetik fel a reformkorhoz kapcsolódó kalocsai helyszíneket, épületeket, utcákat és művészeti alkotásokat. Gondoljanak tisztelettel az akkori hősökre és fedezzék fel a várost a 48-as történetek tükrében.
Az 1848. március 15-én kinyomtatott 12 pontra emlékezve a helyszínekhez, illetve a személyekhez kapcsolódóan 12 kérdést teszünk fel. A kérdésekre adott helyes válaszok kezdőbetűit összeolvasva megtudhatják, hogy milyen italt fogyasztottak szívesen a márciusi ifjak a Pilvax kávéházban.
Kellemes sétát és sikeres megfejtést kívánunk!
Induljon a séta a múzeum udvaráról, ahol rögtön egy ritkasággal találkozhatnak. Petőfi egyetlen sírversét mutatja be az itt látható kiállítás. A sírkő a kalocsai temetőből került mostani helyére. Az alábbiakban pedig megismerhetik a sírvers keletkezésének történetét, Bozsó Ferenc 1972. január 8-án kelt írásából:
Szabó Ferencz Kalocsai kereskedő az egyik pesti vásáron megvette Petőfi első gyűjteményes kötetét, melyet az akkori kiadó a gyorsabb értékesítés érdekében a vásár napján hozott forgalomba, 1847. március 15-én. A kereskedő hazahozta Kalocsára – talán elsőként – a verses kötetet, melyből nemcsak ő, de családja is megismerte és megszerette a költőt.
A következő vásárra menet 1848. március 21-én, a betyárok esetleges támadása ellen kocsiján magával vitt puskája tisztogatása közben, véletlenül agyonlőtte magát Szabó Ferenc.
A gyászbaborult özvegy, családja mély fájdalmának méltóképpeni megörökítésére, fölkereste Petőfit, hogy megkérje férje sírversének megírására. Szendrey Júliát találta otthon, aki nem sok reménnyel kecsegtette: „férjem nem szokott sírverset írni, se megrendelésre verset írni.” Szabóné nem nyugodott bele. Újra elment Petőfiékhez olyankor, mikor a költőt is otthon találta. Szépsége, sírása, bőkezűsége vagy mind a három megígértette Petőfivel, hogy másnap reggelre elkészül a vers. A családi hagyomány szerint a költőtől két sírverset is kaptak. Mind a kettőt rávésték a sírkeresztre.
A kéziratot a család egyik leszármazottja 1882. május 7-én adta át közlésre a Vasárnapi Újság szerkesztőségének. Ez év után a megjelenő Petőfi kiadások már közlik Sírvers címen.
1. KÉRDÉS: SZABÓ FERENC LÁNYAINAK KERESZTNEVEI KÖZÜL MELYIK SZEREPEL AZ ABC-BEN ELŐSZÖR A KEZDŐBETŰJE ALAPJÁN?
................................................................................................................................................................
Mi történt az 1840-es években Kalocsán?
Az 1840-es években Kalocsa környékén a parasztgazdaságokban a piaci helyzet, a közlekedési és szállítási viszonyok miatt vegyes termelés alakult ki, gabonát, zöldséget és gyümölcsöt egyaránt termesztettek. 1843-ban megindult a Dunán a rendszeres gőzhajóforgalom. Kalocsa dunai kikötőjét Foktő–Barákán nyitották meg.
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc nagy viharai elkerülték Kalocsát. A város hol magyar, hol osztrák uralom alatt állt. A viszonylagos nyugalom ellenére történt néhány jelentős esemény is. Március 22-én a városi tanács kihirdette az úrbéri szolgáltatások eltörlését. A tavasz folyamán körülbelül 300 fővel megalakult a kalocsai nemzetőrség. Május 30-án a városi tanács elrendelte a pénzbeli hozzájárulást az országos nemzetőrség felállítása költségeihez. Az 1849. januári rövid osztrák megszállás után, februárban megalakult a sárközi mozgó nemzetőrség, ami tulajdonképpen gerillacsapat volt. Dunapataj környékén 3 ezer, Kalocsán pedig ezer felfegyverkezett környékbeli gyűlt össze. A hónap végén a sárközi mozgó nemzetőrség Foktőnél három ágyújuk 28 lövésével visszafordulásra kényszerített egy Bajára tartó császári hajót. Júniusban a kalocsai Honvédelmi Bizottmány katonai kórházat létesített a gimnáziumban, ahol a szabadságharc közel 200 sebesültjét ápolták. A sebesültek között egyaránt voltak magyar és osztrák katonák. Az utolsó sebesültek az év végén hagyták el az ideiglenes hadikórházat. Június 21-én Sörös Imre érseki könyvtáros „néplázító” forradalmi prédikációt tartott a főszékesegyházban, amiért a szabadságharc bukása után 10 éves börtönbüntetésre ítélték. Július 25-én a császári csapatok végleg megszállták Kalocsát. A városra 20 ezer forint hadisarcot vetettek ki, amit Nádasdy Ferenc érsek (1845–1851) fizetett ki.
A múzeumból kilépve folytassák a sétát a Szent István király úton a Pilvax Hotelig.
Miért pont a Pilvax volt a márciusi események kiindulópontja?
Mint tudjuk, az 1848-as események egyik kulcshelyszíne a Pilvax kávéház volt. Miért jártak oda a fiatalok? Tényleg ez volt a neve? Az 1838-ban megnyitott kávézót 1842-ben vette át Pilvax Károly, innen a név, amely tehát valódi. Pár évvel később azonban Fillinger János vette bérbe, aki megtartotta ugyan az eredeti nevet, de sok környékbeli mégis Fillinger kávéház néven kezdte emlegetni. A mai Pilvax köz 1–3. számban működő kávéház vonzerejét a fiatalok szemében növelte, hogy közéleti, politikai szempontból fontos intézményekhez volt közel, de ami ennél is fontosabb volt, az egy nagyon is hétköznapi előny. A Pilvaxba járó ellenzéki fiatalok nem tartoztak sem a nemességhez, sem az elit polgári réteghez, így nem vetette fel őket a pénz. Csábító volt tehát számukra az állandó akció: a kávé mellé ingyen járt a reggeli. Petőfi és barátai tehát nem üres gyomorral indultak forradalmat csinálni március 15-én.
2. KÉRDÉS: MIT ADOTT A PILVAX KÁVÉHÁZ ÁLLANDÓ AKCIÓJÁBAN
A KÁVÉ MELLÉ?
................................................................................................................................................................
Most pedig jöjjön a kalocsai Pilvax története!
A műemléki védettséget élvező, történelmi környezetbe simuló épület legnagyobb építészeti értéke az utca felé néző klasszicista homlokzat. A 19. század elején épült lakóházban 1822-ben született Szabó József, aki a szabadságharc idején Kossuth bizalmasaként a salétrom beszerzését felügyelte. A Pilvax szellemi és politikai közösségéhez tartozott Klauzál Gábor, a Szabó család rokona, aki kalocsai tartózkodása idején ebben a házban hunyt el. Emlékét a ház falán tábla őrzi, melyet 1996-ban avatott a Kalocsai Városvédő Egyesület és a kalocsai Katona István Társaság.
Ismerjék meg Szabó Józsefet, akia magyar reformkorszak egyik legelső, legnagyobb, külföldön is elismert geológus-természettudósa, a „kőtelen Alföld szülötte”, a hegységek, kőzetek, ásványok hivatott kutatója volt.
Szabó József (1822–1894) jogász, ügyvéd, bányamérnök, geológus, az ásványtan tanára 1822. március 14-én született Kalocsán, ahova nemesi származású ősei Fertőszentmiklósról érkeztek és telepedtek meg. Alsóbb iskoláit szülővárosában végezte, később Pesten tanult bölcsészetet és jogot. Miközben joggyakorlatát Selmecen végezte, megtetszett neki a bányászélet, és mivel a természettudományokat is kedvelte, beiratkozott a bányászakadémiára. Különösen a kohászat érdekelte. 1844-ben a szünidőben beutazta Morvaországot, Sziléziát, Galíciát. Tanulmányozta a kohókat, gyárakat, ipartelepeket. Tapasztalatait útinaplójában rajzok kíséretében részletesen följegyezte. 1846-ban az ügyvédi diplomát is megszerezte. Anyanyelvén kívül beszélt és írt németül, latinul, franciául és angolul, értett olaszul, szlovákul és görögül. Sokoldalú műveltségéhez még a gyakorlati és elméleti zeneismeret is hozzájárult. 1848. július 5-én Kossuth Lajos sürgősen Budára hívatta, és a bányászati osztályra segédfogalmazónak nevezte ki. 1849-ben Pest kerületi salétrom-főfelügyelőjeként a puskaporgyártásnál segédkezett. A szabadságharc után a budapesti tudományegyetem ásványtani tanszékének helyettesítője lett, ezért megszerezte a bölcsészeti diplomát is 1851-ben.
Nyilvánosságot szerető, páratlanul lelkiismeretes és pontos ember, számos bizalmi tisztség viselője volt. „Élénk, mozgékony szelleme, bő tudással és tapasztalattal párosult finom műveltsége, kellemes modorú, könnyen alkalmazkodó, közlékeny természete, mint az élesztő kovász a kenyérben, úgy hatott a tudományos körökben.”
A házhoz köthető másik személy Klauzál Gábor (1804–1866) politikus, ügyvéd, miniszter, kistétényi birtokos. 1843–1844-ben az országgyűlés Csongrád vármegyei követeként a reformellenzék tagja, Deák Ferenc híve. 1848. április 7-től a Batthyány-kormány földművelés-, ipar és kereskedelemügyi minisztere, a mérsékelt politika híve.
Klauzál Gábor 1866 nyarán Kalocsára rokonaihoz, a Szabó családhoz jött. „A hatvankét éves férfiú már érkezésekor beteg volt. Kalocsai tartózkodása alatt betegsége annyira nagyobbodott, hogy tartózkodási helyére, Szegedre többé vissza nem térhetett és itt utol is érte a halál, a Szabó Mihály-féle, jelenleg az érseki uradalom tulajdonát képező fő-utcai házban, hol, miután a város előkelő közönsége jelenlétében a nagy férfiú hűlt teteme ünnepélyesen beszenteltetett, az akkori háztulajdonos által és fia felügyelete alatt, egy hosszú sátoros kocsin Szegedre vitetett.”
3. KÉRDÉS: MELYIK HÓNAPBAN HUNYT EL KLAUZÁL GÁBOR?
................................................................................................................................................................
A sétát folytassák a Szent István útról balra letérve az Esze Tamás utcán, majd onnan jobbra fordulva keressék föl a Kossuth Zsuzsannáról elnevezett középiskolát a Tomori utcában. Személyén keresztül ismerkedjenek meg a nők reformkori szerepével.
Az asszonyok is részt vettek az országgyűléseken. A közélet, a politizálás kialakításában fontos szerepe volt a szalonoknak, a társas vacsoráknak, a báloknak, a színházi előadásoknak, az irodalmi esteknek. Ezeken az alkalmakon a nők kiálltak a nemzeti nyelv, a kultúra és hagyományok ápolása mellett, divatossá tették a magyaros ruhákat, a magyar zenét, a magyar táncot. Képzeljük magunkat a reformkorba, az 1830–1840-es évekbe, egy pesti bálra a Redoute, a mostani Vigadó épületébe. Széchenyi szorgalmazta, hogy a gazdasági fejlődés és a polgári átalakulás érdekében az arisztokrácia, a vagyonosabb köznemesség és a polgárság nemcsak Bécsben, hanem Pesten is alkosson „társaságot”. Ez a társaság politizálhat, meggyőzheti egymást a nemzetet érintő fontosabb kérdésekben.
Podmaniczky Frigyes írta az 1839-es farsangi bálról: „Abban az időben az országnak, de a fővárosnak is legelső és legnagyobb embere gróf Széchenyi István volt”, a „magas női fényes társaságának legelső és legünnepeltebb főszemélye” Crescence, „ki e bálra a legdrágább csipkével dúsgazdagon díszített tiszta fehér ruhában és szemet kápráztató fényű nagyszerű brillant ékszerrel jelent meg”. A bál táncszünetében Széchenyi megjegyezte, hogy „különös dolog előttem, hogy itt szebbnél-szebb idegen táncokat táncolnak, de a legszebb táncot, a mi magyar táncunkat nem!”
Széchenyi a farsangi bálon rávette Orczy Istvánt és unokahúgát, hogy magyar táncot járjanak, s ezáltal is egyre divatosabbá vált a nemzeti hagyományok ápolása. 1837-ben nyílt meg a Pesti Magyar Színház, ennek előadásait látogatták a miniszterfeleségek is. A jótékonykodás mellett kapcsolataikat is felhasználták a magyar ügy érdekében.
Széchenyi így írt a magyar asszonyokról 1830-ban, a Hitel című művének ajánlásában: „Honnunk szebblelkü asszonyinak. […] Ti viszitek karjaitokon életbe a’ kisded nevendéket, ’s jó Polgárrá nevelitek; a’ Ti nemes tekintetetekbül szí a’ férfi lelki erőt ’s elszánt bátorságot. ’S ha léte alkonyodik a’ Haza ügyében, Ti fontok koszorút homloka körűl. Ti vagytok a’ polgári Erény s’ Nemzetiség védangyali, melly Nélkületek higyjétek soha ki nem fejlik, vagy nem sokára elhervad, mert Ti vontok minden körűl bájt ’s életet. Ti emelitek egekbe a’ port ’s halhatatlanságra a’ halandót. Üdvözlet és hála Néktek!”
Nők a forradalomban: Kossuth Zsuzsanna és Szendrey Júlia
A hölgyek 1848–1849-es szerepvállalásáról sajnos kevés szó esik, pedig voltak, akik nemcsak férjük és fiaik támogatásával, hanem a csatatéren is harcoltak a magyar szabadságért.
Kossuth Zsuzsannát, Kossuth Lajos húgát 1849. április 16-án a tábori kórházak főápolójának nevezte ki a kormányzó. Három hónap alatt Zsuzsanna körülbelül 70 tábori kórházat szervezett meg.
Szendrey Júlia 18 évesen ismerkedett meg Petőfivel. Egy évvel később 1847. szeptember 8-án összeházasodtak, még abban az évben, 1848. december 15-én megszületett gyermekük is. Júlia a naplójában szenvedélyesnek és boldognak írja le a házasságukat, melynek Petőfi halála vetett igen hamar véget.
Júlia 1848. március 14-én éjjel francia mintára kokárdát készített férjének, magának pedig nemzeti színű főkötőt. Saját szellemi terméke, hogy a fejfedő helyett a kokárdát a szív fölé helyezte. Március 15-én este már mindenki ezt hordta, s azóta is így ünnepeljük március 15-ét. Az 1848-as forradalom óta hazánkban a kokárda a függetlenség, a szabadság szimbóluma. Júliának köszönhetjük tehát az első kokárdát, de ő azért több volt, mint egy múzsa. Szendrey Júlia író, költő, műfordító volt, írásai rendszeresen jelentek meg az Életképekben, az akkori legnagyobb példányszámú társasági lapban.
A nagy nap előestéjén
1848. március 14-éről naplójában így írt Petőfi: Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni, mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt holnap... hátha holnapután már késő lesz!
4. KÉRDÉS: A KÖZÉPISKOLA HOMLOKZATÁN OLVASHATÓ NÉVADÓ UTÁN SZEREPLŐ SZÓNAK MI A KÖZÉPSŐ BETŰJE?
................................................................................................................................................................
A sétát folytassák a Bozsó Ferenc utcán át a Szentháromság térre, ahol a zongoravirtuóz Liszt Ferenc szobrát keressék fel.
A korabeli feljegyzések elmesélik hogyan kapcsolódik Liszt Petőfihez
Petőfi mindent megtett, hogy élőben láthassa Liszt Ferencet koncertezni.
Petőfi 1839. szeptember 6-án beállt katonának a Sopronban állomásozó gyalogezredbe. Az őszt és a telet Sopronban töltötte, keresztülment az újonc-kiképzésen, végezte a katonai gyakorlatokat, főzött, mosogatott, súrolt, havat hányt. A soproni posta előtt sokszor állt őrt dermesztő hidegben. Rossz dolga volt, mert durva bakancsos-társai gyűlölték benne a tanult embert. Ha szabad ideje volt, kijárt soproni barátai közé, az evangélikus líceumból könyveket kért kölcsön, az őrágyon heverészve Horatiust, Schillert, Vörösmartyt és Jósikát olvasott.
1840-ben Liszt Ferenc Sopronban koncertezett, mint európai hírű zongoravirtuóz. Árvízi hangversenyei után az egész ország hangos volt a még nem is egészen harminc éves művész nevétől, amikor február 18-án ismét hangversenyt adott az újjáépített Kaszinóban, amelynek bevételét a helyi kisdedóvó intézet, a szegény mesterlegények és szolgálók kórháza, valamint a zeneegyesület javára ajánlotta fel. Másnap Lisztet Sopron város díszpolgárává választották. Részlet a Pressburger Zeitung 1840. február 28-i számából:
A koncert híre messzire elterjedt, és a fogadók megteltek vendégekkel… Amikor Liszt 18-án este a nagy kaszinóterembe belépett, ezerhangú ‘Éljen’ kiáltás üdvözölte. Játékát, vagy akár csak a hallgatókra tett hatását nem is kísérlem meg leírni. Ó, nem ! Két emberi kéz nem képes erre. Kell, hogy Lisztnek legyen még egy pár láthatatlan keze is, amelyek a láthatóval együtt játszanak.
A hangverseny műsorlapján az operafantáziák és átiratok között Randhartinger Benedek udvari énekes lépett fel Schubert-dalokkal, Liszt kíséretével.
Ezen a hangversenyen ott volt a közönség soraiban Petőfi Sándor (akkor még Petrovics Sándor). Barátja, Ágai Adolf később így idézte fel az eseményt: Szerencsétlenségére ugyanez este megint valami kötelessége akadt Sándornak, kinek lángoló szíve annak hallatára, hogy Liszt Sopronban játszani fog, csaknem hamuvá égett a vágytól. A barátok azonban segítettek a bajon. Petőfit bebújtatták valami frakkfélébe, fejébe nyomtak egy magas tetejű kalapot, a kaszárnyából kiszöktették és szerencsésen bejutottak a színházba. Sándort másnap természetesen kurtavasra verték.
Liszt Ferenc (1811–1886) többször is járt Kalocsán, meghívója és vendéglátója Haynald Lajos (1816–1891) bíboros, kalocsa-bácsi érsek volt, akihez baráti szálak fűzték.Eskulits Tamás kecskeméti szobrászművész Liszt Ferencről készült bronzszobrát a Szentháromság tér gesztenyefái alatt, a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából állították.
5. KÉRDÉS KIK HORDJÁK AZT A RUHÁT, AMIT LISZT FERENC A KÖPENYE ALATT VISEL?
................................................................................................................................................................
A térről a Hunyadi János utcán át folytassák a sétát, majd forduljanak balra a Plébánia közbe. A köz egy kis szakaszán átsétálva forduljanak jobbra és haladjanak a Sörös Imre utca egy rövid szakaszán és fedezzék föl az utca hangulatát.
Ki volt a bevezető szövegben már megemlített „néplázító” érseki könyvtáros?
Sörös Imre 1817. október 13-án Dunaföldváron született. Pesten a Religio és Nevelés című folyóiratnál szerkesztői segédnök volt. Kalocsára kerülve érseki könyvtáros lett. Erősen hatottak rá a forradalmi eszmék, ő volt a kalocsai Olvasóegylet, később a „Szabadság Társaságá”-nak az elnöke. Az 1849. június 21-én elmondott prédikációja volt az, ami megpecsételte sorsát. Sorra vette a társadalom csúcsán állókat: a királyt, a főpapokat és a nemeseket, lerombolta a nép szemében eddig rettegve tisztelt tekintélyüket. A prédikáció végén mondottakban pedig nagyon kemény szavakkal átkozta meg a személyében szent és sérthetetlen uralkodót. Forradalmi prédikációja hatalmas szálka lett a császár szemében, ezért ő kapta a legsúlyosabb büntetést, tíz év várfogságra ítélték.
Anyja özvegy Sörös Ferencné többször is írt az érsekhez, hogy eszközölje ki fia szabadon bocsátását. Az érsek megígérte az aggódó anyának, hogy mindent el fog követni ügye érdekében, de Sörösnek akkor is le kellett töltenie hat évet fogságából. Büntetése alatt az egyházmegye pénzsegélyeket küldött neki. 1856-ban szabadult. Jankováci káplán lett, később dunapataji plébános. 1887-ben halt meg Dunapatajon.
6. KÉRDÉS: SÖRÖS IMRE MELYIK CSALÁDTAGJA KÉRTE AZ ÉRSEK KÖZREMŰKÖDÉSÉT FIA ÜGYÉBEN?
................................................................................................................................................................
A Sörös Imre utca 13/B számú háznál forduljanak jobbra a Haynald Lajos utcába. Néhány méter megtétele után balra fordulva folytassák a sétát a Hunyadi utcában, majd onnan jobbra letérve sétáljanak el a Negyvennyolcasok terére.
A téren először keressék fel Petőfi mellszobrát, ami Kovács Ferenc Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. A mellszobrot 1966-ban állították fel az Érsekkertben, majd 2002-ben áthelyezték a mostani helyére. A szobor a Kalocsai Települési Értéktár része.
A lánglelkű költő az 1848. márciusi eseményekről így vall naplójában:
„Pest, március 15-én 1848.
Szabad a sajtó! ... Ma született a magyar szabadság, mert ma esett le a sajtórul a bilincs ... Üdvez légy születésed napján, magyar szabadság! először is én üdvezellek, ki imádkoztam és küzdöttem éretted, üdvözellek oly magas örömmel, a milyen mély volt fájdalmam, midőn nélkülöztünk tégedet!
Oh szabadságunk, édes kedves ujszülött, légy hosszú életű e földön, élj addig, míg csak él egy magyar; ha nemzetünk utolsó fia meghal, borulj rá szemfedő gyanánt ... s ha előbb jön rád a halál, rántsd magaddal sírodba az egész nemzetet, mert tovább élnie nélküled gyalázat lesz, veled halnia pedig dicsőség!...
Késő éj van. Jó éjszakát szép csecsemő... szép vagy te, szebb minden országbéli testvéreidnél, mert nem fürödtél vérben, mint azok, téged tiszta örömkönnyek mostak; és bölcsőd párnái nem hideg, merev holttestek, hanem forró, dobogó szívek. Jó éjszakát! ... ha elalszom, jelenj meg álmamban úgy, a milyen nagynak, ragyogónak, a világtól tiszteltnek én reméllek!”
Hogy miként zárta az estét Petőfi Sándor nem tudjuk. De az tény, hogy pontosan 9 hónappal később, 1848. december 15-én megszületett Szendrey Júlia és Petőfi Sándor közös gyermeke, Petőfi Zoltán.
7. KÉRDÉS: A PETŐFI-SZOBOR ALKOTÓJÁT MILYEN DÍJJAL TÜNTETTÉK KI?
................................................................................................................................................................
A tér egy másik pontján a Batthyány-kormány szoborcsoportját kereshetik fel. Szintén a Kalocsai Települési Értéktár része a Benedek György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Kalocsa elsőként állított emléket az első felelős magyar kormánynak. Az 1848-as szoborkompozíciót három részletben, több év alatt állították fel. Elsőként Batthyány Lajos ülőszobrát avatták fel egy gloriette ívei alatt 2008. október 6-án. Őt követték a kormány minisztereinek posztamensen álló üreges mellszobrai. Sorrendben először Szemere Bertalan belügyi, Deák Ferenc igazságügyi, Kossuth Lajos pénzügyi, Széchenyi István közmunka és közlekedésügyi, majd Eötvös József vallás és közoktatási, Mészáros Lázár hadügyi, Klauzál Gábor földművelési, ipar és kereskedelemügyi és Esterházy Pál Antal, a király személye körüli miniszter mellszobrai. A Kossuth-címert a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotóműhely közössége formázta Turi Endre festőművész vezetésével. Az emlékmű felállítását 2010-ben fejezték be.
8. KÉRDÉS: KOSSUTH MELYIK TÁRCÁÉRT VOLT FELELŐS?
................................................................................................................................................................
A kormány tagjait most rendhagyó módon nem a tevékenységük bemutatásával, hanem az akkori arcszőrzet viselési divat alapján hozzuk közelebb Önökhöz.
Bajusz, szakáll vagy mindkettő?
Az Első Független Felelős Magyar Kormány tagjai – akik 1848. április 11-én tették le az esküt, - és október 2-ig voltak hivatalban – elsősorban történeti szerepük, küldetésük miatt érdemelnek figyelmet, de szakáll-viseletük is „beszédes”.
A négy főnemes és öt köznemes közül egyedül herceg Esterházy Pál, „a király körüli személyi ügyek” felelőse az, akit bajusz és szakáll nélkül látunk. Ez nem véletlen, hiszen személye a nyugat-európai „felső körök” divatját képviselte: a kifogástalan modorú arisztokrata és tapasztalt diplomata korábban nyugati országokban teljesített szolgálatot, a Batthyány kormányban pedig a birodalmi érdekek és az uralkodóház képviselője volt, aki a „korona és a nemzet közötti” közvetítő szerepét töltötte be.
Ezzel szemben a „rebellis magyarok” kormányának miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos hatalmas, tekintélyt parancsoló szakállal látható. Főúri származása ellenére már az 1839–1840-iki országgyűlésen az ellenzéki mágnás-csoport vezetője. Az ellenzék egyik vezéreként, szervezőjeként az 1843–1844-es országgyűlésen is ő vezette a főrendi házi ellenzéket, s jelentős szerepet játszott az Ellenzéki Párt megszervezésében is.
A Batthyány Kormány további 5 tagja Kossuth-szakállt viselt – gróf Széchenyi István és báró Eötvös József ugyanúgy, mint a köznemes Klauzál Gábor, Szemere Bertalan és maga Kossuth. Ketten nem viseltek szakállt, de „rendes” bajuszuk nekik is volt. Klauzál Gábor népszerű reformpolitikus, ünnepelt szónok, a polgári átalakulásért küzdő reformellenzék vezére, az első felelős magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere volt, később ő lett az, aki Deák Ferenccel a kiegyezést előkészítette. A róla készült ábrázolásokon mindenhol Kossuth-szakállt viselt, tekintélyes méretű bajusszal, és zsinóros kabátot – az akkori szokásnak megfelelően. A korabeli visszaemlékezések szerint 1832–1844 között felszólalásait mindig tapsvihar követte – tehát felkészültsége, lelkesült előadása, és külső megjelenése egyaránt garantálta számára a sikert.
9. KÉRDÉS: A NEMZETI DAL UTOLSÓ VERSSZAKÁBÓL MELYIK SZÓ HIÁNYZIK?
Hol sírjaink domborulnak,
........................... leborulnak
A séta következő állomása a Malatin tér 5. szám alatt található Porcelánfestő Manufaktúra épületének falán található emléktábla lesz. A sétát megtehetik a Szent István király úton, vagy a Tomori utcán is. Útközben felidézzük a korabeli eseményeket.
Sajátos nyomdagépfoglalás Landereréknél.
1848. március 15-én reggel a Pilvaxból induló ellenzéki fiatalok az egyetem érintésével 10 órára érkeztek a Landerer–Heckenast-féle nyomdához. A tömeg ekkorra már kétezer fősre duzzadt. Közismert, hogy itt nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot, de azt már kevesebben tudják, hogy Landerer nem tanúsított nagy ellenállást, sőt inkább együttműködő volt. A tulajdonos, Landerer Lajos kérte a fiataloktól a cenzori pecsét bemutatását, hiszen csak azzal lehetett bármit is kinyomtatni. Mivel ez nem volt, a fiatalok már éppen indultak volna el a nyomdától, amikor a tulajdonos megsúgta nekik, hogy akár el is foglalhatnának egy nyomdagépet. Így rajta sem kérhetnek számon semmit, elvégre erőszakkal vették rá a munkára. Beindították tehát a gépet, és nyomni kezdték a röpiratokat. A szabad sajtó első termékét, a röplapok első példányait az ablakon szórták ki a várakozó tömegnek, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt – amit korábban versszakonként, fejből írt le egy papírra a betűszedőknek, mivel az eredeti példányt otthon felejtette.
A Malatin – Holmeyer duó Pesten és Kalocsán.
Holmeyer Ferenc és Malatin Antal nyomdászok, Kalocsa második nyomdájának alapítói. Holmeyer Ferenc (Pest, 1823. december 1. – Kalocsa, 1889. május 28.) Tizenkét éves sem volt, amikor 1835. április 15-én nyomdásztanoncként került Landerer Lajos pesti nyomdájába. Ott ismerkedett meg későbbi kalocsai üzlettársával Malatin Antallal, aki 1833. november 1-én került a Landerer nyomdába. Felszabadulása után, 1840 áprilisában a korabeli gyakorlatnak megfelelően külföldi vándorútra indult. Főleg német nyelvterületen vándorolt: Ausztria, Svájc és Németország városaiban tökéletesítette mesterségbeli tudását. 1844 nyarán visszatért Magyarországra, a pesti Landerer és Heckenast nyomdában lett gépmester, ahol Malatin Antal (Gödöllő, 1820. február 28. – Kalocsa, 1905. október 6.)1841 óta szedőként dolgozott.
1848. március 15-én a szabad magyar sajtó első termékeit, a Nemzeti dalt és a 12 pontot Malatin Antal szedte ki és Holmeyer Ferenc nyomtatta. A forradalmi magyar kormány bankjegynyomdájának gép-mestere volt Holmeyer 1849 januárjáig, amikor a jegynyomda a kormánnyal együtt Debrecenbe költözött. Utána visszakerült a Landerer és Heckenast nyomdához, ahol 1857-ig dolgozott.
Az 1856. december 15-én önállósult Malatin Antal 1857. április 17-én szerződést kötött Holmeyer Ferenccel egy Kalocsán felállítandó nyomdára. Még abban az évben berendezték a nyomdát az egykori piarista nyomda helyiségében a Fő utcán. Később a Malom utcában vásárolt épületbe telepítették a nyomdát. 1882 augusztusában megszüntették az üzletközösséget. Holmeyer Ferencé maradt a Malom utcai ház a nyomdával, Malatin Antal pedig új nyomdát alapított. Holmeyer Ferenc leányát, Laurát 1872. november 12-én feleségül vette Werner Ferenc kalocsai könyvkötő, aki Holmeyer halála után átvette a nyomda vezetését, és 1890-ben saját Úri utcai házába költöztette. A ház ma már nincs meg, helyén a Városi Képtár Hunyadi utcai épülete melletti park található. 1948 márciusában a kalocsai Ipartestület nagytermének falán, ahol most a Porcelánfestő Manufaktúra működik, a két kalocsai nyomdász emlékére emléktáblát helyeztek el.
Ugyanakkor az Ipartestület előtti Szent János teret Malatin térnek, a Hunyadi utca végén lévő Szent György teret Holmeyer térnek nevezték el. A Malatin tér ma is megvan. A Holmeyer teret Obermayer Ernő paprikakutató halála után, 1970-ben Obermayer térre változatták.
10. KÉRDÉS: KINEK A NYOMDÁJÁBAN VOLT NYOMDÁSZTANONC
HOLMEYER FERENC?
................................................................................................................................................................
11. KÉRDÉS: KIK ÁLLÍTOTTÁK AZ EMLÉKTÁBLÁT?
Kalocsa és járása ....................................................................................
Sétáljanak vissza a Viski Károly Múzeumba. Útközben elolvashatják, hogy mit ivott a reformkor embere.
Vajon milyen borral koccintottak a 12 pontot megfogalmazó márciusi ifjak, miközben elindították a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményét?
„Igyunk jóbarátim, mostanság,
Bor a megtestesült bátorság,
Pedig nekünk ez kell, nem egyéb,
Öntsük hát magunkba hevenyén.”
Petőfi Sándor több versében is kifejezte szeretetét és lelkesedését a „gondűző borocska” iránt, ám az idézett Bordal című verse már a forradalom és szabadságharc felfokozott érzelmi viharában született 1848 márciusában.
Mivel PestBuda csapvize ihatatlan volt, ezért a magyar reformkorban vagy forralt vizet (teát, kávét) kényszerültek inni, vagy alkoholos italokat. Mindezek ellenére nem volt jellemző az értelmiség tagjaira a mértéktelen italozás, a borgőzös mulatozás. A XIX. századtól kezdve egyre népszerűbbé váltak a kávéházak, ahol az írók, a költők, a művészek és más gondolkodók órákat töltöttek.Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc eseményeinek meghatározó helyszíne egy kávéház volt. Itt is, ahogyan jellemzően a kor többi kávéházában változatos étel- és itallappal várták a vendégeket. Természetesen sokféle kávét lehetett kapni, de népszerű volt a forralt bor és sör, valamint a szintén forralt bor alapú puncsok és a krampampuli is.
12. KÉRDÉS: MIBŐL HAJTANAK KI A SZŐLŐVESSZŐK, MELYEKEN LEVÉL, KACS, VIRÁGZAT, MAJD TERMÉS FEJLŐDIK?
................................................................................................................................................................
A megfejtés:
| 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | 11. | 12. |
Köszönjük, hogy részt vettek a sétán és megválaszolták kérdéseinket.
A séta kiinduló és végpontja a Viski Károly Múzeum udvarán található, a Petőfi-sírverset bemutató kiállítás. A programot támogatta a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma.
F.k.: Romsics Imre múzeumigazgató