Fotótár
A fényképezés, a kép "mágiája" a kezdetektől fogva megragadta az emberek fantáziáját. A megfizethető árak kialakulásával, a fényképészek elérhetőségének függvényében már a 19. század végén is ritkán lehetett olyan családot találni, ahol ne lett volna egy-két műtermi fotográfia. Így volt ez Kalocsa környékén is. Az elmúlt 130 évből számtalan személyt ismerünk, akik a fotótechnika segítségével képekbe zárták a pillanatot, átörökítve számunkra a korabeli Kalocsát, annak társadalmát, életének hangulatát. Amilyen sokan voltak ők, akik a fekete lepel alatt kivárták és megörökítették a legjellegzetesebb pillanatokat, olyan keveset tudunk róluk fényképészekről, emberekről. Úgy érezzük, hogy a fekete lepel nemcsak a fényt zárta el a fényképezőgépek tejüvegéről, hanem eltakarta előlünk az alkotót, a fényképészt. Kik voltak ők? Honnan jöttek? Hogyan éltek? Megélhetésükön kívül mit akartak? Hová lettek? Számtalan kérdés, melyekre választ nem adhatunk. Amilyen titokzatos a kép mágikus ereje, olyan titokzatosak számunkra ezek a fényképészek is. A történeti források hallgatnak. Számtalan próbálkozásunk kudarcba fulladt. Vannak olyan fényképészek, kiknek majdnem csak a nevét tudjuk. Kik voltak Kalocsa hivatásos fényképészei a "képírás" kezdeteitől 1950-ig? Álljon itt is a nevük azoknak, akiket felkutathattunk: Exner Károly, Stromayer J. Károly, Perucki Simon, Kaukál János, Deák M., Balaton János, Csincsák Endre és Madarász Dezső.
A hivatásos fényképészek mellett korán megjelentek az amatőr fotósok is, akik tevékenysége sokszor vetekedett a korai hivatásosokkal. Nem tudjuk, hogy Kalocsán hányan fényképezhettek, csak néhányuk fényképe és üveglemeze öröklődött ránk. Tudjuk, hogy Tóth Mike jezsuita tanár fényképezett, de egyetlen eredeti képét sem ismerjük. Néhányról viszont sejtjük, hogy ő exponálhatta. A Kalocsa anno... című könyvben néhány amatőr fényképésznek szerepel több képe. A kötet legszebb felvételeit egyikőjük, Lovasy Ákos fényképezte. Rajta kívül még r. Gábor Lajos, Solymár Iván, Szőcs László és Vadas Ernő felvételeit ismerjük.
A képeket nézegetve csak sajnálhatjuk, hogy a XX. század végének rohanó világába születtünk. A XIX. századi és a XX. század eleji képekről nyugalom árad. Szép házak, rendezett utcák, gyönyörű kertek és parkok, ízlésesen öltözött leányok és legények, asszonyok és férfiak, parasztok és polgárok tekintenek vissza ránk. Szilárd és elszánt tekintetű emberek állnak a képeken, mintha tudták volna, hogy a kései utódok e megsárgult képeket nézegetve igyekeznek majd erőt és kitartást meríteni saját jelenükhöz, azért, hogy e fölgyorsult világra is hasonló módon tekinthessenek vissza utódaink. Köszönjük a fényképészeknek az időtlen időt. Köszönjük, hogy emlékezhetünk, hiszen elődeinknek köszönhetjük jelenünket, nekik köszönhetjük a jövőt.
A Fotótár két nagy csoportra bontható. Jelentős részét Bárth János és Romsics Imre néprajzkutatók fényképezték gyűjtéseik és muzeológiai munkájuk során.
Második nagy csoportja a régi üveglemezek és negatívok gyűjteménye. Közöttük is legértékesebb a keceli Travnik Mariska üveglemez kollekciója. Jelentős mennyiséget őrzünk még Bogdán Dezső, Cselényi Józsefné, Gábor Lajos, Solymár Iván, Szittyavári József és Vadas Ernő felvételeiből. 1997 után több üveglemez-hagyatékot sikerült megszereznünk: Madarász Dezső, Lovassy Ákos, Dinnyés Sándor, Urbán Simon, Csincsák Endre, Bogdán Dezső, Rechner István -- összesen 3588 db üveglemez. 2004-ben megvásároltuk Kovács László festő- és fotóművész életművét -- 16013 felvételt.
A Fotótár 2003. december 31-én 27732 db leltározott felvételből állt.
Legújabban Benke Ferenc, Rádi György és Sági Jenő fotóhagyatékát kaptuk meg, melyek összesen kb. 150.000 – 200.000 felvételt tartalmaznak.