ROMSICS IMRE – SZILÁGYI MÁRTON
AZ EGYETLEN…
PETŐFI SÍRVERS KALOCSÁN

KALOCSA 2023

A Petőfit kedvelő Szabó Ferenc, a kalocsai kereskedő

Szabó Ferenc (1801–1848) kalocsai kereskedő Pesten, az 1847. évi József-napi vásáron vette meg a Petőfi Sándor összes költeményei című kötetet. Az Emich Gusztáv Nemzeti Könyvkereskedés tulajdonosa a vásár napján, 1847. március 15-én jelentette meg a könyvet, bízva abban, hogy gyorsan eladja a kinyomott 3.000 példányt. Emich Gusztáv 500 forintért vette meg az egyszeri kiadás jogát. A kötet néhány hónap alatt elfogyott. A sikert látva, a nyár folyamán 1.500 forintért megvásárolta az örökös jogot, majd 1848. január 1-én a második kötetért fizetett 2.000 forintot. Ez volt Petőfi Sándor műveinek első gyűjteményes kiadása. Az addigi silány minőségű füzetek után az 1840-es évek magyar könyvkiadásának remekeként jelent meg nyolcadrét alakban, finom velin papírra nyomtatva. A 4+537+7 oldalas kötet elejére Petőfi acélmetszetű portréját nyomták, melyet Barabás Miklós rajza alapján Tyroler József metszett. Az első gyűjteményes kötetet Vörösmarty Mihálynak ajánlotta a költő: „Tisztelet és szeretet jeléül Vörösmartynak ajánlva a szerző által.”

Szabó Ferenc elsőként hozta Kalocsára Petőfi verses kötetét, amelyből nemcsak ő, hanem felesége, Bun Alojzia és lányai is megismerték és megszerették a költőt.

1. kép: Petőfi Sándor 1847-ben kiadott első gyűjteményes kötetének belső címoldala

Szabó Ferenc tragédiája

Szabó Ferenc a következő esztendőben is áruért ment a pesti tavaszi vásárra. A betyárok esetleges támadása elleni védekezéshez magával vitte puskáját. A szekéren zötykölődve tisztogatta a fegyvert, miközben az véletlenül elsült, és halálosan megsebesítette 1848. március 21-én. Halálakor érkezett meg a forradalom és az úrbéri törvények eltörlésének híre Kalocsára. Amíg a város népe az 1848. március 22-én csapravert 20 akó bor mellett ünnepelt, a Szabó-ház gyászba öltözött.

2. kép: Kalocsa város tanácsának határozata az úrbéri törvények eltörlésének megünnepléséről – 1848. március 22. (VKM Történeti dokumentációs gyűjtemény – 72.267.1.)

Szabóné Petőfi lakásán

Szabó Ferencné 1848 nyarán Pestre utazott, hogy szép sírkövet szerezzen. Eközben a gyászba borult özvegy – Petőfi csodálójaként – családja mély fájdalmának méltó megörökítésének céljával kereste föl a költőt, hogy megkérje férje sírversének megírására. Petőfi nem volt otthon. Szendrey Júlia hűvösen fogadta: „Férjem nem szokott sírverset írni, se megrendelésre verset írni.” – mondta. Szabóné nem nyugodott bele az elutasításba. Újra elment Petőfiékhez, olyankor, amikor a költőt is otthon találta. Petőfi szabadkozott és kijelentette, hogy kérjen tőle bármit, csak ezt az egyet ne. A kesergő asszony tovább esdekelt és zokogva kérte Petőfit. Az özvegy szépsége, sírása, bőkezűsége, esetleg egyszerre mindhárom megenyhítette a költőt, s megígérte, hogy másnap reggelre átadja a verset.

3. kép: Szendrey Júlia arcképe. Barabás Miklós 1848. évi rajza után metszette Walzel Ágost Frigyes

Reggel Petőfi átadta az időmértékes, distichonban írt hat soros verset a költőhöz méltó gondolatot és érzelmet kifejező szöveggel. Az özvegy nem lehetett megelégedve, valószínűleg nem értékelte a klasszikus versformát, ezért Petőfi egy hevenyészett, 4 soros, rímes sírverset is írt, ami csak a halál és kegyetlen következményének a bejelentése volt.

Mindkét verset rávésték a sírkeresztre.

4. kép: Szabó Ferenc sírköve Petőfi Sándor sírversével

A családi legendát Dr. Tímár Kálmán 1953-ban beadott irodalmi pályamunkájára hivatkozva, Bozsó Ferenc helytörténeti kutató kéziratai hagyományozták az utókorra.

5. kép: Bozsó Ferenc (1906–1978) városi főmérnök, helytörténeti kutató (VKM Történeti dokumentációs gyűjtemény – 2004.2.8.)

A sírvers

Míg búcsúztam családomtól,
Engem a’ halál utomba’ várt
Nőm s’ gyermekeimet meg nem kímélve
Kegyetlenül a’ zord Sírba Zárt.

Nyugodalom melly elszállottál a mi Szívünkből
Szállj-ide a sírnak drága lakója fölé
Életet és örömet adnánk a férj s az apának,
S e’ kőnél egyebet nem lehet adni neki.
Állni soká fog e’ kő, hamarább elporlik azonban,
Mint lelkünkben ama bánat, a’ mellyet okoz.

Az időmértékes vers kéziratát Szabó Ferenc leánya, Bakits Irma bemutatta a Vasárnapi Újságnak, ahol megállapították, hogy a kézírás valóban Petőfié. A hat soros szöveg 1882. május 7-én jelent meg az újságban. A család bizonyította, hogy a rímes verset is Petőfi Sándor írta, aminek kézirata az idők folyamán elkallódott. Mindezek ellenére csak az időmértékes vers került be az újságba, majd az 1882-ben megjelent Petőfi Sándor összes költeményei című kötetben.

6. kép: A Vasárnapi Újság 1882. május 7-i számának cikke Petőfi Sándor sírverséről

Az eltűnt sír fölkutatása

Szabó Ferenc sírverse a család Budapestre költözése után feledésbe merült. Megkeresését Szabó Ferenc dédunokája, Csopay Vilma budapesti tanárnő vetette föl, aki Horváth Géza kalocsai rajztanár egyetemi csoporttársához, Spányik Kornél festőművészhez ment férjhez. A házaspár a sírkő megkeresésének céljával utazott Kalocsára 1931 júliusának elején. A keresésben segítségükre volt Pista bácsi a temetőőr, Horváth Géza rajztanár és Schnabel Béla temetkezési vállalkozó. Hosszú keresgélés után akadtak rá a mélyen lesüllyedt, homlokára borult, vörös márgakőre. Az öreg temetőőr mély gödröt ásott a sírkő mellé, majd lemosta a rózsaszín követ, hogy láthatóvá váljék a gazdag sírfölirat. A plébániai hivatal ígéretet tett a sírkereszt kiemelésére és környezetének rendezésére. A Kalocsai Néplap 1931. július 11-én címlapján közölte a szenzációt: Petőfi egyetlen sírverse a kalocsai temetőben.

7. kép: Schnábel Béla kőfaragó mester (1887–1971) az 1910-es években (Fotó: Csincsák Endre, Kalocsa – Magántulajdon)

8. kép: A Kalocsai Néplap tudósítása a sírkő felkutatásáról – 1931. július 11.

Mostohán, láthatatlanul

A sírkő 1931-es föltalálása mentette meg Petőfi sírversét attól, hogy a régi kövek sorsára jutva eladják és lecsiszolják azt. Két évtizeddel később, 1951. május 21-én Laszczik Ernő, a Viski Károly Múzeum igazgatója kezdeményezte a sírkő műemlékké nyilvánítását a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjánál. Sürgette az erről szóló végzés megküldését a Városi Tanácsnak, nehogy a temetőrendezés során elkerüljön helyéről és megsemmisüljön az. Előterjesztésében az újságcikkben közölt szöveget tudta csak mellékelni, mert a plébánia ígérete ellenére nem emelte ki a sírt, ezért az időben csak a négy, rímes sor volt látható.

Laszczik Ernő többszöri sürgetését követően Ortutay Gyula a 13/1949. tvr-re hivatkozva védetté nyilvánította Szabó Ferenc sírját 1952. február 18-án. Felhívta a vb figyelmét arra, hogy a síremlék megőrzése, karbantartása és esetleges restaurálása a fenntartó tulajdonos kötelezettsége. A levél megérkezése után azonnal megkezdődtek a munkálatok. A vb kiemeltette, megtisztíttatta, kicsiszoltatta és aranyoztatta a sírkövet.

9. kép: Laszczik Ernő múzeumigazgató (1883–1958) (VKM F 25390 – Fotó: Madarász Dezső, Kalocsa)

1952 nyarán díszsírhelyre vitték át Szabó Ferenc sírkövét a ravatalozóval szembe, a főút Ny-i oldalára. A két sír közé beszorított kő egy egyszerű, beton sírhalmot kapott. Laszczik Ernő 1952. október 3-án egy utolsó kísérletet tett a sír megjelölésére, egy zománcozott táblát igényelt ezzel a felirattal: „Petőfi S. egyetlen sírverse.”

10. kép: Laszczik Ernő fölterjesztése

A tábla sosem készült el. A temetőben járók nem tudták milyen kincs mellett sétálnak el nap mint nap. Petőfi sírverse feledésbe merült, de fönnmaradt, hogy újjáéledhessen a költő születésének 200. évfordulóján.

Epilógus

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Petőfi 200 Emlékév finanszírozására a Nemzeti Kulturális Alap szervezeti keretében létrehozta a Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiumot. A kiírt pályázat célja volt, hogy a közgyűjteményekben őrzött, addig feltáratlan, vagy kevésbé ismert forrásokat a szakemberek feldolgozzák, és széles körű hozzáférést biztosítsanak. A program kiemelt szerepet tulajdonított Petőfi és kora utóéletének, megjelenésének az emlékezetkultúrában.

A Kalocsai Települési Értéktár Bizottság 2021. október 21-én tárgyalta a Viski Károly Múzeum tervezetét, amely egy temetői és egy múzeumi elhelyezést terjesztett elő. A pályázat elsődleges céljához igazodva hozta meg a Bizottság a 8/2021. (X.21.) KTÉBH számú határozatát: „A Petőfi-sírverset tartalmazó Szabó Ferenc sírkövet kiemelik a temetőből és azt a Viski Károly Múzeum udvarán helyezik el.”

A Viski Károly Múzeum Kalocsa a 2021. november 8-án beadott pályázatával 4 millió forint támogatást nyert a Petőfi-sírvers emlékhelyének kiépítésére. A látványtervet Török Ferenc állította össze.

Szilágyi Márton: A Petőfinek tulajdonított kalocsai sírfelirat

A Sírvers címen ismert költemény kézirata nincs meg, s nincs olyan beszámoló vagy nincs olyan kiadása, amely azt bizonyítaná, hogy korábban látta volna egyetlen irodalomtörténész vagy más, hitelt érdemlő személy. A sírkő viszont ma is megvan. Előbb a kalocsai temetőben volt található. Jelenleg a kalocsai Viski Károly Múzeumban van, miután a Kalocsai Települési Értéktár Bizottság 2021. október 21-én megtárgyalta a Viski Károly Múzeum tervezetét, s meghozta a 8/2021. (X.21.) KTÉBH számú határozatát: „A Petőfi-sírverset tartalmazó Szabó Ferenc sírkövet kiemelik a temetőből és azt a Viski Károly Múzeum udvarán helyezik el.” 2022 novemberétől tehát a sírkő a múzeumban található, s 2023. március 15-én avatták föl a neki szentelt emlékhelyet. Köszönet a múzeum igazgatójának, Romsics Imrének.

A szöveg először megjelent: Petőfi mint sirversköltő, Vasárnapi Ujság, 29. évf. (1882), 19. sz. (május 7.), 299. Utána újra: Horváth V. Géza, Petőfi egyetlen sírverse a kalocsai temetőben, Kalocsai Néplap, 55. évf. (1931), 53. szám (július. 11.), 1. Ez a cikk újraközölve, stilárisan átformálva: M., Petőfi sírfelirata a kalocsai temetőben: Spányik Kornélné dédatyjának síremlékét ékesíti a világhírű magyar költő egyetlen sírverse, Nemzeti Újság, 13. évf. (1931), 156. szám (július 13.) 20.

Mindezek után a Havas Adolf gondozta, régi kritikai kiadásban (Petőfi Sándor összes művei, Végleges, teljes kiadás, Eredeti kéziratok és kiadások alapján rendezte, jegyzetekkel és variánsokkal kísérte Havas Adolf, I–VI. kötet, Bp., 1892–1896.) a vers a „Kihagyottak” fejezetben, de Petőfi műveként szerepelt (III. 560.).

Az 1950-es években elkezdett kritikai kiadás vonatkozó kötetében a vers a „Kétes hitelűek” között volt olvasható: Petőfi Sándor költeményei 3., s. a. r. Varjas Béla, Bp., Akadémiai, 1951 (Petőfi Sándor Összes Művei III.), 320.

A vers keletkezéstörténetét a Vasárnapi Ujság-béli, első közlés a következőképpen mondta el: „Özv. Szabó Ferenczné urhölgy elhunyt férjének emlékkövet akarván emelni, 1848 nyarán feljött Pestre tartózkodása helyéről, Kalocsáról, hogy szép sirkövet, de arra még szebb verset szerezzen. Mint Petőfi csodálója, elgondolta magában, hogy felkéri erre a nemzet dalosát.

A gyászba borult nő, ki csak a tavaszon veszté el férjét, ismeretlen létére is fölkereste Petőfit, és könyezve adta elő kérését. Petőfi szabadkozott, kijelentette, hogy kérjen tőle bármit, csak ezt az egyet ne. De a kesergő nő továbbra is esdekelt, zokogva kérte a költőt… s Petőfi hosszas vonakodás után bár, de beleegyezett. Másnapra készen lett a vers, még pedig Szabó Ferenczné leányának, Bakits Irma úrhölgynek állitása szerint kettő is. Ha az egyik nem felelne meg a gyászolók várakozásának, legyen kéznél a másik. Az itt közlöttet vésették a kőre; kéziratát a gyermeki kegyelet ereklye gyanánt őrzé meg; a másiknak azonban az idő folyamában nyoma veszett…” (uo.) A bizonyítás ehhez mindössze ennyi: „Az emlitett két urhölgy él, állitásukat mindenha készek igazolni, de a legjobb bizonyságot szolgáltatja maga a kézirat, mely kétségbevonhatatlanul a Petőfié.” (uo.)

A szövegközléshez nem járult sem szerkesztőségi közlés, amely érvelt volna a kézirat megtekintése s annak hitelessége mellett, sem fotómelléklet, tehát a kétségbevonhatatlan Petőfi-kézírást sincs módunk tanulmányozni. Az állítást gyöngíti, hogy a cikk szövege az özvegy lányát Bakits Irmának nevezi, a sírkőre került állítólagos Petőfi-vers előtti szöveg viszont így szól: „E sírkövet kedves emlékének örökítésére vigasztalhatatlan özvegye és leányai Mária Klementina és Vilhelmina hála jeléül emelték.” A harmadik leány létezéséről nem rendelkezünk adatokkal. A bizonyságul említett két hölgy tanúságtételéről éppúgy nincs semmi későbbi nyom, mint ahogy a történet maga sem tűnik koherensnek. A cikk szövegéből még csak az sem derült ki, hogy a sírkövet mikor állították föl.

A beállítás, hogy Petőfi megrendelésre sírverset író költő is lett volna, nem tűnik meggyőzőnek, különösen egy olyan esetben, amikor sem az elhunythoz, sem annak hozzátartozóihoz nem kötötte semmiféle kapcsolat. Arra volt példa, hogy Petőfi hozzá érzelmileg közel álló személyek halálára írt verset, igaz, nem sírfeliratot akkor sem (ilyen volt pl. a Rózsavölgyi halálára című vers). Ha a gyászolóhoz viszonyult érzelmileg, mint a Vörösmarty fia halálára írott vers esetében (Kis fiú halálára), szintén elképzelhető Petőfi ilyen közreműködése, bár ez utóbbi verse sem sírfelirat volt. Saját szülei sírjára sem írt sírverset. A Sírversnek nincs nyoma Petőfi versgyűjtő füzetében sem, pedig ő minden megírt s vállalt versét bemásolta ide is. A versgyűjtő füzeten kívüli, alkalmi költői működéséről pedig nincsen semmi nyomunk. Szemben például az ilyen jellegű verseket időnként vállaló Arany Jánossal vagy Vörösmarty Mihállyal.

Többet a szövegről nem is tudunk.

Az 1931-es, a Kalocsai Néplapban megjelent újságcikk azzal bővítette az információkat, hogy a sírban nyugvó Szabó Ferenc dédunokája, Spányik Kornélné Csopay Vilma fölkereste a temetőt, s azonosította a sírt, mert „családi feljegyzéseik szerint” azon Petőfi verse olvasható. A rokoni viszonyokról innen azt tudhatjuk meg, hogy Szabó lánya, Vilma volt az anyja Csopay Lászlónénak, aki Spányiknénak az édesanyja volt. Spányik Kornél (1858–1943), a férj festőművész volt. A cikkben a következő állítás is szerepel: „Spányikék bármikor rendelkezésre bocsájtják családi feljegyzéseiket, melyekkel igazolni tudják, hogy a Szabó Ferenc emlékének emelt sírkeresztre vésett vers Petőfi műve.” Ilyen típusú hitelesítésre azonban ekkor sem került sor. A cikknek a Nemzeti Újságban való újraközlése új elemeket nem tartalmazott.

A Havas Adolf-féle kritikai kiadás jegyzete (III. 690–691.) a Vasárnapi Ujság cikkét foglalta össze, a Kalocsai Néplap és a Nemzeti Újság írásáról nem is tudhatott, hiszen azok később jelentek meg. Az ötvenes évekbeli kritikai kiadás a következőképpen kommentálta a verset: „Petőfi egyetlen verse, melyet megrendelésre írt. Petőfi szerzőségéhez alig férhet kétség, de a vers szöveghűsége bizonytalan.” (PSÖM III. 363.)

Maga a sír már nincs meg a kalocsai temetőben, de a sírkövet megőrizték, s új helyre tették át. Szabó Ferenc kalocsai földbirtokos és kereskedő a síremlék szerint 1848. március 21-én hunyt el. Kb. 140 cm magas, szépen faragott, barokkos vörös márvány kőkereszten található a szöveg. A sírkő újabban, mielőtt a múzeumba átszállították volna, egy betonlapon állt (a sír helye: I. parcella, 1. sor, 7. sír). A két szomszédos sír keretét az áthelyezett sírhalom fedlapja mellé szorították. A sírkövet a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja 1952. február 18-án védetté nyilvánította, Laszczik Ernő múzeumigazgató kezdeményezésére.

Megjegyzendő, a síremléken olvasható szöveg nem azonos (mert bővebb), mint az első közlés alkalmával, a Vasárnapi Ujságban kiadott vers. A Kalocsai Néplap a bővebb változatot közölte a sírkő alapján. Nem világos, hogy miért ez az eltérés. Az özvegy birtokában lévő, állítólagos kézirat mást (kevesebbet) tartalmazott volna, mint ami a sírkőre került? Vagy egyszerűen csak tévedés történt a vers közlésekor? Erre a kézirat hiányában nincs válaszunk. Romsics Imre munkája a vers keletkezése kapcsán még közöl néhány, eredetét tekintve nem világosan meghatározható, nem adatolt, a családi és a lokális legendáriumból származó adalékot. Eszerint Szabó Ferenc megvásárolta Petőfi 1847-es kötetét, s nagy rajongója lett; feleségét Bun Alojziának hívták; Szabó 1848-ban a pesti tavaszi vásárra igyekezett, s a kocsin puskáját tisztogatta, s az ezen közben elsült, így halt meg március 21-én. Ez a három mozzanat részben egyéb adatok híján nem kérdőjelezhető meg, részben a kifejtés hézagossága miatt némi kétely azért hozzáfűzhető: mivel a pesti tavaszi vásár József-napkor volt (március 19.), a március 21-i halál legföljebb a visszaúton lenne elképzelhető az itt elmondott módon.

Összegezve: a történet bizonyos elemei kétségtelenül igazolhatóak, ám megítélésünk szerint maga az egész szituáció, a vers keletkezésének a leírása nem meggyőző, s így Petőfi állítólagos szerzősége is kérdéses. A sírkő ilyenformán sokkal inkább a Petőfi-kultusz lokális jelenségei közé illeszkedik be, s filológiailag nem bővíti az életművet.

A most készülő, lezárás előtti kritikai kiadásban, amelyet Kerényi Ferenc készített, s váratlan, 2008-as halála után Szilágyi Márton fejezett be, a Sírvers ennek megfelelően a „Petőfinek tulajdonított versek” között fog szerepelni.

Dr. Tímár Kálmán (1884–1960)
egyetemi magántanár, irodalomtörténész, helytörténeti kutató
(VKM Történeti dokumentációs gyűjtemény – 2004.1.255.)

KALOCSAI MÚZEUMI KISKÖNYVTÁR
Szerkeszti: Romsics Imre
9.

A bemutatóhely kiépítését támogatta:
Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium
Farkas Tibor kőfaragó
Kalocsa Város Önkormányzata
Kalocsai Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft.

Szerkesztette: Romsics Imre
Lektorálta: Filus Erika

A címlapon Petőfi Sándor arcképe az 1847-ben megjelent első gyűjteményes kötetből. Barabás Miklós rajza alapján metszette Tyroler József.
A hátlapon Szabó Ferenc sírja a kalocsai temetőben (Fotó: Romsics Imre – 2010. május 10.)

ISBN 978-615-81642-3-8
ISSN 0230-7707

© 2023 Romsics Imre
© 2023 Szilágyi Márton

Kiadja a Viski Károly Múzeum
Felelős kiadó: Romsics Imre múzeumigazgató
Megjelent 1000 példányban, B/6 méretben 1,25 ív terjedelemben

Szedte és tördelte: Jelencsity-Szarvas Vivien, Mészáros Roland
A képek nyomdai előkészítője: Pressto-Direkt Bt., Kecskemét
Nyomta a PRINT 2000 Nyomda Kft., Kecskemét
Ügyvezető igazgató: Kovács András