A pingálást (falfestés) először Simonyi Jenő írta le 1882-ben: "A szoba oldalai mindig hófehérek, a mestergerenda és a padlás sárgára vagy világos vörösre vagy kékre van festve. [...] A szoba falain fölül egy tarkára festett szalag fut körül. E tarka szalag mindig többszínű csíkokkal van szegélyezve.
Legáltalánosabb, hogy a széles szalag alapszíne kék, az alatta levő keskeny szalagé vörös, melyen alul zöld-kék vagy csak kék csík van. Az alapszínekre tarka-barka virágok vannak festve. A rózsa és a tulipán sohasem hiányzik, a többi virág külömböző a gazdasszony ízlése szerint és változik a divattal." A legáltalánosabb motívum a rózsa, melynek számtalan variációját találó elnevezésekkel illették: rúzsabimbó, tetejes rúzsa, leveles rúzsa, csillagos rúzsa, szíves rúzsa, ágas rúzsa, kerek rúzsa, koronás rúzsa, pöttyös rúzsa, malomkerék rúzsa, pülés rúzsa. A pülés rúzsa nagy mennyiségben és pazar változatosságban szerepel. Jellemző, hogy a rózsák közül egymaga meghaladja a magyar nemzeti virágként ismert, s szintén számtalan változatban alkalmazott tulipánt. A rózsák és a tulipánok mellett jellegzetes motívum a lógós liliom, nefelejcs, cserösznyeszöm, cserösznyeág, akácvirág, gyöngyvirág, szívamagos, bajúszos, szarkaláb, lenvirág, csörgetővirág, szívaszöm és az újjas csillag. A virágos indák kezdő motívumai a szalagos rúzsák és az ugyancsak szalagos pünkösti rúzsák, de néha egy-egy edény, vagy az indát tartó szerepnek megfelelő egyéb ornamentum. A növényi motívumok mellett számtalan esetben ábrázoltak madarat, sőt figurákat is: menyasszony, vőlegény, galamb, fecske, páva, fácán, gólya, bíbic, kakas.
A XIX. században divattá vált koszorú a motívumok gyarapodásával egyre szélesedett, majd az 1930-as évekre csokrokká alakult, s beborította az egész falat. A pingálás állandó kölcsönhatásba került a kiszínesedő hímzéssel, így motívumaik és színviláguk -- a felhasznált anyagok függvényében -- szinte teljesen megegyező lett. Segítette a kiegyenlítődés folyamatát az is, hogy az író- és pingálóasszonyok ugyan azok a személyek voltak.
A bútorfestés színeihez hasonlóakat vásároltak a pingálóasszonyok is, de ők már a vörös, a kék és a sárga több színárnyalatát alkalmazták, s megjelent egy újabb színfolt, a rózsaszín. A parasztasszonyok fantáziájának újabb tükre a Kalocsán vásárolt porfestékek népi elnevezése: humokződ (világoszöld), pántlikapiros (cinóbervörös), császársárga (világossárga), tüzes- vagy narancssárga (sötétsárga), barátszínű (indiai vörös), bársonypiros (angolvörös), égszínkék (kobaltkék), sütétkék (ultramarinkék), duflapiros (rózsaszín). A felsorolt színek mellett kisebb mértékben előfordult a fekete is, mellyel a konyhák kémény alatti részének falát festették ki, vagy az emberalakos figurák ruháinak pingálásánál alkalmazták.